Sajtószoba

Bioüzemanyag nagyhatalom lesz hazánk?

Hódos Ferenc, a Magyar Bioüzemanyag Szövetség alelnöke a Magyar Nemzetnek azt mondta, jelenleg a takarmánykukorica nagy része külföldre áramlik, holott itthon is minden adott a megfelelő feldolgozásra. Szerinte országok hosszú sorában nyert bizonyítást az, hogy az E10-es üzemanyag nem károsítja a gépjárműveket.

Hódos Ferenc szerint Magyarországon és a visegrádi régióban is bődületes mértékű a kiaknázatlan kapacitás a szántóföldi növények és más biomassza energetikai hasznosítása terén. Olyannyira, hogy hazánk a térséggel együtt akár a bioüzemanyag-ipar világviszonylatban is vezető országává válhat.

– A bioüzemanyagok felhasználását európai uniós szabályrendszer írja elő tízéves ciklusokban. A 2021 és 2030 közötti időszakra azt rögzítik majd, hogy mennyi első generációs bioüzemanyagot, vagyis bioetanolt és biodízelt lehet felhasználni abban a tíz évben. Ezt az alapján állapítják majd meg, hogy 2020 végén mennyi a tényleges felhasználás az adott tagállamban. Vagyis a tét igen nagy: most kell lépnünk, hogy Magyarország a következő évtizedben a lehetőségekhez mérten a legtöbb bioüzemanyagot használhassa. A jelenlegi bioetanol-termelést és -felhasználást még bőven lehetne növelni, erre lehetőséget ad a logisztika és a technológia is – hangsúlyozta Hódos Ferenc.

Csúcsminőség és környezettudatosság a precíziós gazdálkodás jegyében

A Pannonia Ethanol a bioetanol gyártásakor alkalmazott hatékony technológiával hozzájárul a fenntartható környezethez: sem hulladék, sem szennyvíz nem keletkezik, továbbá környezeti és gazdasági szempontból optimalizált a takarmány és az üzemanyag előállítása, ezzel is segítve a klímavédelmet. „A Dunaföldváron található gyárunkra platformként tekintünk: hatalmas inputtal és hatalmas outputtal rendelkező terület, amire rengeteg új innováció és technológia tud ráépülni, kiváló alapot biztosít további nagy ívű fejlesztéseknek” – mondta Reng Zoltán, a Pannonia Ethanol vezérigazgatója. Európa legnagyobb bioetanol-gyártójaként azt az üzenetet is szeretnék átadni a gazdáknak, hogy van értelme fejleszteni, beruházni és innovatív, akár precíziós gazdálkodási technológiákba fektetni, hiszen lesz jövő, van feldolgozóipar, ami ráadásul folyamatosan fejlődik. Mindez nagyon stabil piacot fog jelenteni, nemcsak egy-két, hanem tizenöt-húsz év múlva is. A Pannonia Ethanol tevékenysége szervesen kapcsolódik a helyi mezőgazdasági közösségekhez. A gyártáshoz felhasznált kukoricát csaknem teljes mértékben családi gazdaságoktól szerzi be, ezzel erősíti a magyar vidéket, és a Magyarországon megtermelt alapanyag hazai feldolgozásával a hozzáadott értéket az ország határain belül tartja. „Stabil alapanyag-ellátásra van szükségünk, hiszen most már több mint egymillió tonna kukoricát dolgozunk fel évente, ebből készítünk 450 millió liter etanolt és 330 ezer tonna DDGS-t, tehát takarmányt” – emelte ki a vezérigazgató. A Pannonia Ethanol hitvallása szerint a következő 4-5 év kulcsfontosságú lesz. Ha ezen időszak támogatási lehetőségeit a gazdák kihasználják, és jövedelemfokozó, termelékenységnövelő és innovatív megoldásokra, beruházásokra fordítják, akkor a 2020 utáni időszakra elérhető az, hogy támogatások nélkül is eredményes lehessen a magyar mezőgazdaság, és ki tudja szolgálni nemcsak az állattartást, hanem a bioenergiát is. A csúcsminőségű állati takarmány mellett a Pannonia Ethanol másik legfontosabb terméke a bioetanol, ami egy tisztán égő, megújuló energiaforrásokból előállított üzemanyag, melynek alkalmazása a közlekedési szektorban 65 százalékkal csökkenti az üvegházhatású gázok kibocsátásának mértékét. A bioetanol szerepe a jelen és a jövő közlekedésében rendkívül jelentős: 2020-ig az európai direktíva kötelezővé teszi a bioetanol bekeverését a benzinbe. Ez az arány az EU-ban jelenleg 5 százalék körül mozog, de 2020-ra akár 7 százalékra is emelkedhet. Kérdés az, hogy ez az arány fokozatosan, évenként növekszik-e, vagy – mint most éppen Magyarország esetében – egy kis szünetet követően folytatódik a fejlődés. „Mindenki arra kíváncsi, hogy hol leszünk 2020 után és mi lesz 15-20 év múlva. A gazdákat emellett az érdekli a leginkább, hogy olyan – kézzelfogható – felvevőpiacuk legyen, ami ténylegesen a hazai eredményeket növeli” – hangsúlyozta Reng Zoltán. Forrás: agroinform.hu

Sajtóarchívum

Közös nyilatkozatban sürgették 2019. február 5-én a Visegrádi országok (V4) agrárkamarái az E10 üzemanyag mielőbbi bevezetését. Az intézkedés új piacokat nyitna meg, tovább erősítené Magyarország bioüzemanyag nagyhatalom státuszát, biztos bevételhez juttatná a hazai kukoricatermelőket és költséghatékonyan járulna hozzá a kötelező megújuló energia célok eléréséhez – hangsúlyozza a Magyar Bioüzemanyag Szövetség (MBSZ) sajtóközleménye.
    

A motorbenzin E5 változata több mint egy évtizede jelen van a benzinkutakon itthon, Európában és a világon, most is ezt tankolják az autósok. A motorbenzin szabvány már 2013 óta megengedi az E10 – 10%-nyi megújuló bioetanol bekeverési szintet egész Európában, így hazánkban is. Legfőbb ideje kihasználnunk ezt a lehetőséget a megújuló üzemanyag részarányának emelésére, ehhez minden feltétel adott. Az E10 üzemanyag mielőbbi bevezetése számos előnyt tartogatna a V4-ek és legfőképpen Magyarország számára, amely az EU TOP3 bioetanol előállító országainak egyike.
•Új piacok: hazánkban működik az EU legnagyobb bioetanol gyára és itt termesztik az etanolgyártás alapanyagának számító takarmánykukoricát. Az E10 régiós bevezetése esetén Magyarország egy újabb jelentős piachoz férne hozzá;
•Hazai gazdaság támogatása: a bioüzemanyag-ipar már eddig is jelentős szerepet játszott az eladatlan takarmánykukorica-készletek felhasználásában és a magyar gazdák jövedelmének stabilizálásában. Ez a szerep az E10 bevezetésével tovább erősödne;
•Éghajlatváltozás elleni küzdelem: a hazai alapanyag és a  nemzetközi színvonalú feldolgozóipar miatt az első generációs bioüzemanyag a legolcsóbb és költséghatékony módja az üvegházhatást okozó gázok (ÜHG) kibocsátás-csökkentésének a közlekedési szektorban. Az E10 bevezetése nélkül Magyarország nem fogja tudni teljesíteni a 2020-as évre az EU-s jogszabályok alapján elérendő kötelező megújuló energia felhasználási arányt (RES-T) a közlekedésben;
•Regionális együttműködés szorosabbra fűzése: az E10 bevezetése újabb ígéretes terepe lenne a magyar stratégiai prioritásnak számító V4-es együttműködésnek;
•Magyar piacvezető szerep megszilárdítása: a lépés tovább erősítené Magyarország bioüzemanyag nagyhatalom státuszát akkor, amikor egyre több EU-tagállamban vezetik be az E10 üzemanyagot és az uniós etanolpiac fokozódó külső nyomás alá kerül.

Romániában 2019. január 1-jétől 8 százalékos, Bulgáriában pedig idén már 9 százalékos a bioetanol bekeverési aránya. Ennek köszönhetően Bulgária 2020-ban több mint 2-szer annyi etanolt fog felhasználni, mint az EU harmadik legnagyobb etanol előállítója, Magyarország” – mutatott rá Reng Zoltán, az MBSZ alelnöke.

“Az első generációs bioüzemanyagok részarányának emelése a legolcsóbb megoldás a közlekedés zöldítésében. Nem szükséges új töltőállomásokat építeni és új járműveket beszerezni, hanem a meglévő járműpark és infrastruktúra mellett hatékonyan használható, akár holnaptól, a ma érvényes szabványokon belül” – tette hozzá Hódos Ferenc, az MBSZ alelnöke.

“Hiába a nagy EU-s ambíciók, a második generációs bioüzemanyagok szerepvállalása a szabályozási és technológiai hiányosságok miatt korlátos marad. Ez is azt mutatja, hogy az első generációs bioüzemanyagokra – amelyek azonnal elérhetőek – a következő évtizedben is nagy szükség lesz. Az első generációs bioüzemanyagok is magas szinten csökkentik az üvegházhatású gázkibocsátást a közlekedésben, emellett támogatják a helyi mezőgazdasági termelőket, valamint a gyártásuk során ugyanolyan mennyiségben magas fehérje tartalmú állati takarmány is keletkezik” – jelentette ki Nikoleta Molnarova, a Rossi Biofuel Zrt., mint MBSZ tagvállalat képviselője.

Háttér: 2018-ban a Visegrád Országok (V4), Litvánia, Lettország és Bulgária bioüzemanyag iparának 31 képviselője létrehozta a V4+ Bioüzemanyag Szövetséget (V4 Szövetség). A V4 Szövetség tagjainak célja, hogy régiós szinten hívják fel az emberek figyelmet a bioüzemanyagok, mint hatékony és olcsó megújuló energiaforrások használatára. Az EU-ban előállított etanol 10%-ot meghaladó részét hazai biofinomító üzemek állítják elő magyar takarmánykukoricából.

 Háttér: Az EU-ban előállított etanol 10%-ot meghaladó részét hazai biofinomító üzemek állítják elő magyar takarmánykukoricából. Emellett, az etanollal megegyező mennyiségben értékes fehérjetakarmányt is előállítanak. A két legnagyobb hazai bioetanol gyár (Pannonia Bio Zrt. & Hungrana Kft.) hozzávetőlegesen 2,2 millió tonna Magyarországon termesztett takarmánykukoricát dolgoz fel éves szinten, amelyből együttesen 680 millió liter fenntartható bioetanolt, és a bioetanol melléktermékeként képződő magas fehérjetartalmú GMO-mentes takarmányból 590.000 tonnát állít elő. Az etanol és a takarmány gyártás egyaránt egymást erősítik, és csökkentik az EU és régió import szója függőségét. Németország, Finnország (2011), Belgium (2017) és Franciaország (2009) már bevezette az E10 üzemanyagot, Hollandia 2019-ben készül ugyanerre. A közép-kelet-európai térségben Románia és Bulgária is használja már az E10-et. A fenti tagállamokon túl Olaszország, Svédország, az Egyesült Királyság és Dánia várhatóan a 2020. év folyamán teszi meg ugyanezt. A V4 Szövetség közös célja a V4 régióban az E10 üzemanyag átfogó bevezetése. 

Magyar Bioetanol Szövetség


Az Európai Unió továbbra is számol a bioüzemanyagokkal

Elvetették a litván módosító javaslatot

Budapest, 2013. december 13. – Tegnap az Európai Unió energiaügyekben illetékes miniszterei elvetették az Európai Bizottság, a földhasználat közvetett megváltoztatására irányuló javaslatát (ILUC). A Magyar Bioetanol Szövetség (MBSZ) üdvözli a törvényhozók döntését, ennek eredményeképpen ugyanis maradhat a jelenleg is érvényben lévő szabályozás, mely világos és ambiciózus törvényi keretet biztosít a megújuló energiák számára egészen 2030-ig.

Az Európai Bizottság tavaly olyan javaslatot terjesztett elő a vonatkozó uniós jogszabályok megváltoztatására, melynek nyomán a jövőben a földhasználat megváltozásából következő szén-dioxid-termelést is bele kellene számítani a biodízel és a bioetanol szén-dioxid-mérlegébe. Az új számítási módot a földhasználat közvetett megváltozatására vonatkozó csomagban (ILUC) határozták meg. Eszerint az etanolgyártáshoz szükséges növényeket csak parlagon hagyott földterületeken engedélyezték volna, illetve olyan szántókon, ahol előzőleg élelmiszernövényeket termesztettek. 

Az Európai Unió litván elnöksége által benyújtott módosító javaslatot azonban hét tagország is elutasította. A szabályozás hét százalékban maximalizálta volna a bioüzemanyagok felhasználását, mindamellett számos könyvelési trükköt tett volna lehetővé az Európai Unió tagállamai számára a kitűzött környezetvédelmi célok elérése terén. Az ILUC-szabályozás továbbá vitatott kibocsátási értékeket, valamit konkrétumok nélküli intézkedéseket fogalmazott meg.

„Üdvözöljük, hogy több tagállam is szembement ezzel a politikai színezetű szabályozással. Az elutasítás jól tükrözi az ügy komplexvitását és az ILUC-szabályozással kapcsolatos eltérő nézeteket. A tervezet legfőbb hibája, hogy elvette volna az ösztönzést a kiváló minőségű bioüzemanyagok gyártására. Az egyik legsürgősebb feladat most az, hogy helyreállítsuk a befektetők bizalmát, mely egy évvel ezelőtt a módosító javaslat hatására rendült meg. ” – hívta fel a figyelmet Héjj Demeter, a Magyar Bioetanol Szövetség elnöke. 

A jelenlegi bioüzemanyag szabályozásnak köszönhetően az európai etanolipar 8 milliárd eurót ruházott be és legalább 70 ezer munkahelyet hozott létre. Napjainkban az etanol az egyetlen megújuló energiaforrásból származó alacsony szén-dioxid kibocsátást biztosító üzemanyag, mely teljes mértékben alkalmas a fosszilis üzemanyagok helyettesítésére.

A Magyar Bioetanol Szövetségről

A Magyar Bioetanol Szövetség (MBSZ) hazánk bioetanol iparágának szereplőit és érintettjeit összefogó szervezet. A szövetséget 2007-ben vezető ipari és mezőgazdasági szereplők hozták létre azzal a céllal, hogy közös célok mentén egyesült erővel elérjék a magyarországi bioetanol-gyártás és felhasználás nemzetgazdasági szinten történő kezelését. Az MBSZ napjainkban több mint 50 hazai és külföldi nagyvállalatot, intézményt, termelő, és szolgáltató szervezetet tömörít, akik közösen lépnek fel a zöld üzemanyag elterjedésének érdekében. A Magyar Bioetanol Szövetség tagja a legnagyobb európai etanolipari szövetségének, az ePURE-nak.

www.etanol.info.hu  

Sajtókapcsolat: 
Kovács–Gajdács János

Szóvivő 
Tel.: +36-70-316-42-38

e-mail: janos.kovacs@oneonone.hu


Reagálás a Totalcar cikkére

A Magyar Bioetanol Szövetség nagy örömmel fogadta, hogy a Totalcar szerkesztősége foglalkozott a bioüzemanyagok    jövőjével, azonban szomorúan vettük tudomásul, hogy a 2013. szeptember 17-én megjelent „Mégsem jó a kukoricabenzin?” című cikkben több pontatlanság is szerepel. Ezek tisztázására összeszedtük a fontosabb információkat annak érdekében, hogy segítsük az olvasók hiteles tájékoztatását.

  1. Valószínűleg félreértés lehet az a cikkben szereplő információ, hogy az Európai Unió csökkentette volna a bioüzemanyagok részarányát. Az igazság az, hogy a múlt héten az Európai Parlament – az Európai Bizottság korábbi csökkentő javaslatára válaszul -, olyan javaslatot fogalmazott meg, mely a jelenleg érvényben lévő tíz százalékról hat százalékra csökkentette volna a közlekedésben felhasznált elsőgenerációs bioüzemanyagok arányát 2020-ig. A javaslatot ugyanakkor nem fogadták elsőt, jelen állás szerint még az EP hivatalos álláspontja sem született meg.

Ennek következtében a testületnek újra kell tárgyalnia az ügyet, a magyar képviselők szerint azonban ebben a ciklusban már nem lesz alkalom erre. Ha lesz is az EP-nek álláspontja, azt egyeztetni kell majd a Bizottsággal, mindamellett az EU kormányait tömörítő Tanács is megfogalmaz saját véleményt, ahol már most is erős kritikával illetik és megalapozatlannak tartják a korlátozást.

Érdemes kicsit visszatekinteni az előzményekre annak érdekében, hogy megértük mi történik most az EU-ban a bioüzemanyagokkal kapcsolatban. Mindehhez tudni kell, hogy az unió működési rendszere nem egyszerű, de megpróbáljuk érthetően felvázolni a történteket.

  1. A Bizottság eredeti javaslata azon alapult, hogy az elmúlt években erőteljes lobbi támadta a megújuló energiaforrásokat és azon belül a bioüzemanyagokat. Ezen lobbi azt kommunikálta, hogy a bioüzemanyagok térnyerése az élelmiszerárak növekedését okozza, valamint vészharangot kongatott az „indirekt földhasználat” kapcsán, ami azt jelentené, hogy a bioüzemanyagok (és más megújuló energiaforrrások) miatt majd rengeteg természetes élőhelyet szüntetnek meg, erdőket vágnak ki, és vonnak mezőgazdasági művelésbe.

Az Európai Bizottság ezek alapján javasolta módosítani azt a szabályozást, amelyet alig négy éve fogadtak el, közel egy évtizedes munka után, és amely 2010 és 2020 között ösztönözte volna a megújuló energiahordozók elterjedését. Mire az ügy az Európai Parlament elé került, világossá vált, hogy ezek az állítások nem tarthatóak, épp ezért nem egységes a Parlament sem a kérdésben.

  1. Gyakran hangoztatott vád a bioetanollal kapcsolatban, hogy az EU által célként kitűzött 10 százalékos bioüzemanyag direktíva 1,8 millió hektár termőterületet vesz el az élelmiszertermeléstől. Az igazság azonban az, hogy az Európai Unióban jelenleg ennél tízszer nagyobb termőterület hever parlagon. Az Eurostat adatai szerint az unió 23 tagállamában 11,2 millió hektáron nem folyik termesztés. Ebből Romániában és Bulgáriában további minimum 1 millió hektár nincsen megművelve.
  2. A cikk szerint az Európai Unió az első generációs bioüzemanyagok előnyben részesítésével a pálmaolaj előállításához szükséges természetpusztítást támogatja. Szerencsére ez EU-nak nincs ilyen szándéka, de a bioetanol korlátozása egyébként semmiféle hatással nem lenne a pálmaolaj felhasználására, mivel azt elsősorban az élelmiszeriparban és a vegyiparban hasznosítják. A biodízel előállításához Európában főként repceolajat használnak fel, mely 50 százalékkal drágább a pálmaolajnál, tehát nem versenyezhet az élelmiszeripar termékeivel.
  3. Szeretnénk a szerkesztőség figyelmébe ajánlani a napokban napvilágot látott Ecofys tanácsadó szervezet legfrissebb tanulmányát. A jelentés szerint ugyanisnem a bioüzemanyagok tehetők felelőssé az élelmiszerek drágulásáért. „A bioüzemanyagok és az élelmiszerbiztonság: kockázatok és lehetőségek” című tanulmány arra is rávilágít, hogy az EU bioüzemanyag-előállítása 2010-ig mindössze 1-2 százalékos drágulást gyakorolt a gabona világpiaci árára.

A Magyar Bioetanol Szövetség szerint meggondolatlanság a környezetvédők azon állítása, hogy jobban járna az emberiség, ha inkább a kőolaj felhasználásánál maradna.   Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) legfrissebb közleménye szerint az emberi tevékenység 95 százalékban felelős a klímaváltozásért.

  1. A bioetanol környezetvédelmi előnyeire éppen az Önök szerkesztősége világított rá öt évvel ezelőtt „a Merjük az alkoholt vagy ne merjük?” című cikkében. Az akkori kimutatások szerint egy E85-ös jelzésű bioetanollal hajtott Lada 1500 szén-dioxid kibocsátása a tizedére csökkent. A Magyarországon termelt etanollal auditált módon a jármű több mint 50 százalékkal kevesebb üvegházhatást okozó szén-dioxidot eregetett a légkörbe.

+1  Végezetül szeretnénk az Önök figyelmébe ajánlani egy olyan hírt, ami kifejezetten érdekes lehet. Svédországban első helyezésért ért el a zöld autók versenyén a Ford Focus Flexifuel, mely nem meglepő módon egy etanollal hajtott modell. A szavazás annak ellenére egyöntetű volt, hogy mind az öt zsűritcsapatnak más-más befutója volt az 53 autó közül. Csak érdekességképpen: az autós újságírók egy gázos Golf Ecofuel-re voksoltak, míg a környezetvédők kedvence egy benzines Opel Amera volt.

Mindez azt bizonyítja, hogy a bioetanollal hajtott Flexifuel egy megbízható, működő alternatívát kínál az autóvásárlóknak azokban az országokban, ahol ésszerűen használják a környezetbarát üzemanyagot.


Nem a bioüzemanyagok miatt drágulnak az élelmiszerek

A független Ecofys tanulmánya egyértelműen eloszlatja a kételyeket

Budapest, 2013. szeptember 6. – A Magyar Bioetanol Szövetség felhívja a figyelmet a bioüzemanyagokat érő támadások egyik újabb cáfolatára. Mint ismeretes, az elmúlt években többször fellángolt a vita a bioüzemanyagokról az Európai Unióban, annak ellenére, hogy a belföldön megtermelt megújuló üzemanyagok fosszilis üzemanyag importot váltanak ki és munkahelyeket teremtenek. Az Ecofys független tanácsadó cég most tanulmányában cáfolta, hogy a környezetbarát üzemanyagok jelentősen megdrágítanák az élelmiszerárakat.

Az Ecofys tanácsadó szervezet legfrissebb tanulmánya szerint nem a bioetanol miatt drágulnak az élelmiszerek. „A bioüzemanyagok és az élelmiszerbiztonság: kockázatok és lehetőségek” című tanulmányuk rámutat arra is, hogy az Unió bioüzemanyag-gyártása miatt 2010-ig alig 1-2 százalékkal drágult csak a gabona világpiaci ára.

Nem a bioetanol a felelős

A tanácsadó cég megvizsgálta a bioüzemanyagok előállításának, a mezőgazdasági termékek világpiaci árának és az élelmiszerbiztonságnak a kapcsolatát különös tekintettel a szegényebb régiókra. A tanulmány magyarázatot ad arra is, hogy a bioüzemanyagok alapját képező mezőgazdasági termények árai nem befolyásolják az élelmiszerek árát, „mivel azok függetlenek a világpiactól”.

„E kimutatás segít megérteni, milyen kapcsolat van a bioüzemanyag-gyártás és az élelmiszerárak között. Kiderül például az is, hogy az előállítás csak korlátozottan hat az árakra. Ugyanakkor a figyelmünkbe ajánl egy olyan általános tényezőt, amelyet eddig rendszeresen figyelmen kívül hagytak a hasonló riportok készítésekor” – jegyezte meg Carlo Hamelinck, az Ecofys anyagának szerzője.

A kőolaj, mint drágító tényező

A tanulmány megerősíti, a mezőgazdasági termékek árát jelentősen befolyásolja a kőolaj ára, azonban a bioüzemanyagok csökkenthetnék a kőolaj árának növekedését, és a mezőgazdasági termények jövőbeni árát is kordában tarthatnák. Az Ecofys riportja ugyanakkor arra is rámutat, hogy az általános tényezők a tartalékok csökkenésében, az élelmiszerhiányban, a szállítási és a tárolási költségekben sokkal nagyobb szerepet játszanak, mint azt korábban gondoltuk. A dokumentum rávilágít arra a fontos tényre is, hogy az etanol és a biodízel fehérjében gazdag melléktermékei csökkentik a termőföldek leterheltségét, amit az Európai Parlament és több fontos civil szervezet is vitatott a korábbiakban.

„Ez a tanulmány meggyőző válasz mindazon félreértésre és tévedésre, amelyek az előállítás és az élelmiszerárak körül alakultak ki. A megújuló üzemanyag, az etanol miatt nem lesz áremelkedés, előállítása nem veszélyezteti az élelmiszerbiztonságot, és nem okoz éhínséget sem. Több tényező is befolyásolja az élelmiszerárakat, ezért a politikusoknak különbséget kell tudniuk tenni aközött, hogy mi tesz jót Európának és mi okozza az éhezést a világban” – hangsúlyozza Héjj Demeter, a Magyar Bioetanol Szövetség (MBSZ) elnöke.

Az MBSZ elnöke kiemeli: Magyarország számára határozott előny a bioüzemanyagok térnyerése. Hazánk adottságai lehetővé teszik, hogy bioetanolt állítsunk elő, csökkentve ezzel importfüggőségünket, munkelyeket teremtsünk, és új bevételekhez segítsük hozzá a mezőgazdaságot.

A Magyar Bioetanol Szövetségről

A Magyar Bioetanol Szövetség (MBSZ) hazánk bioetanol iparágának szereplőit és érintettjeit összefogó szervezet. A szövetséget 2007-ben vezető ipari és mezőgazdasági szereplők hozták létre azzal a céllal, hogy közös célok mentén egyesült erővel elérjék a magyarországi bioetanol-gyártás és felhasználás nemzetgazdasági szinten történő kezelését. Az MBSZ napjainkban több mint 50 hazai és külföldi nagyvállalatot, intézményt, termelő, és szolgáltató szervezetet tömörít, akik közösen lépnek fel a zöld üzemanyag elterjedésének érdekében. A Magyar Bioetanol Szövetség tagja a világ legnagyobb etanol ipari szövetségének, az ePURE-nak.

Bővebb információ: www.etanol.info.hu

Sajtókapcsolat:

Kovács-Gajdács János

Szóvivő

Tel.: +36-70-316-42-38

e-mail:janos.kovacs@oneonone.hu


Valótlannak bizonyultak a bioetanolt érő vádak

A Nemzetközi Intézet a Fenntartható Fejlődésért (IISD) elismerte, hogy hibát vétettek a bioetanol állami támogatása kapcsán készített jelentéssel kapcsolatosan. Ugyanakkor számos civil szervezet az intézet információira hivatkozva több alkalommal igaztalan támadást intézett a bioetanol előállítása ellen.  „Itt az ideje annak, hogy újra a bioetanol szociális, környezetvédelmi és az energiabiztonsági előnyeire helyezzük a hangsúlyt.” – hívta fel a figyelmet Héjj Demeter, a Magyar Bioetanol Szövetség elnöke.

A Nemzetközi Intézet a Fenntartható Fejlődésért (IISD) most készen áll arra, hogy felelősséget vállaljon a közvélemény bioüzemanyagokkal kapcsolatos félrevezetésért és azokért, akik a bioetanollal szembeni igaztalan támadások miatt hagytak fel a környezetbarát üzemanyag előállításával. A szervezet nyitott arra, hogy az etanolipar szereplőivel közösen keresse a klímaváltozás hatásainak csökkentésre irányuló megoldásokat.

A megújuló forrásból készülő bioetanol egy tisztán égő üzemanyag, mely hozzájárul az üvegházhatású gázok csökkentéséhez. A környezetbarát energiahordozó előállítását olyan növényekből végzik, melyeket Európában termesztenek. A bioetanol-ipar az Európai Unióban közel 70 ezer embernek ad munkát, a bioüzemanyagok előállítása jelenleg 20 milliárd euróval járul hozzá az európai GDP-növekedéséhez. Az iparágban dolgozók helyzetét nehezíti, hogy a nem kormányzati szervezetek eddig már több alkalommal félrevezették az európai közvéleményt a bioetanollal kapcsolatban.

Hamis támadások kereszttüzében

A bioüzemanyagok ellen eleinte azzal érveltek a civil szervezetek, hogy a kontinensen milliók éheznek amiatt, hogy az EU előnyben részesíti a bioetanolt. Ezt az állítást azonban egyetlen tudományos lap sem bizonyította az elmúlt évek során. Az Európai Bizottság saját jelentése szerint a bioüzemanyagok élelmiszerárakra gyakorolt hatása elhanyagolható, illetve nem olyan mértékű, mint amit a nem kormányzati szerveztek élharcosai kommunikálnak.

A megítélés változásához nem kis mértékben járult hozzá a Világbank idén elkészített kimutatása, mely szerint az élelmiszerek drágulásáért kétharmad részben az olaj árának emelkedése tehető felelőssé. A bioüzemanyagok előállítása és az élelmiszer-biztonság kéz a kézben járnak együtt.

Földspekuláció, mint igaztalan vád

A bioüzemanyagok lejáratására a második leggyakrabban hangoztatott érv a földspekuláció. Egyes civil szervezetek egyenesen odáig mentek el, hogy azt állították Afrikában Belgium-méretű területen gyártanak bioetanolt Európa számára, a helyi munkaerő bevonása nélkül. A valóság azonban az, hogy Afrikában egyetlenegy földterületet sem használnak bioetanol előállítására, ebből kifolyólag etanolt sem exportálnak Európába.

Az Európai Bizottság ebben az évben arra jutott, hogy a bioüzemanyagok földhasználattal kapcsolatos szerepe nagyon eltúlzott. A civil szervezetek által a földspekulációval és az élelmiszerbiztonsággal kapcsolatban indított kampányai az IISD információira alapozva azt sugallták, hogy a bioetanol előállítása 10 milliárd euróba kerül az európai adófizetőknek évente. Az IISD bioüzemanyagokkal kapcsolatos kutatását az ActionAid, Nestlé and Transport & Environment finanszírozta.

Szándékos félrevezetés

Az ePURE és az ahhoz tartozó tagszervezetek, így a Magyar Bioetanol Szövetség is legalább egy évig törekedett a jelentéssel és tartalommal megtöltött vita folytatására a bioetanol-ellenes szervezetekkel. A bioetanol termelők európai szervezete emellett több tucat tárgyi és módszertani tévedésre hívta fel az IISD kutatóinak figyelmét, – sikertelenül. „Idővel észrevettük, hogy az IISD nem tudományos és egyáltalán nem független. Olyan eredményeket produkál, amelyeket az ügyfelei igényelnek és ezt követően az adatok manipulálásával igyekeznek saját igazukat bizonyítani.” – jegyezte meg Rob Vierhout az ePURE főtitkára.

Az ePURE szerint az ActionAid által alapított IISD jelentése korábban azt állította, hogy a brit autósoknak többet kellett fizetniük a bioetanolért, mint amit a kormányzat eredetileg megjósolt. Az állítás hamis és az európai bioetanol termelők számára elfogadhatatlan a közvélemény félrevezetése. Az IISD később ugyan elismerte, hogy hibát követett el, azonban elmulasztotta azok korrigálását a múlt héten közzétett kiegészítésben. Az intézet ugyan írásban kötelezte magát arra, hogy bevonja az ePURE-t a jövőbeni jelentéseinek elkészítésébe, azonban az elmúlt hónapok során ilyen jellegű megkeresés nem érkezett a bioetanol termelők európai szervezetéhez.

Az igaztalan kampányok hatására Európa letért a bioüzemanyagok felhasználásának útjáról, annak ellenére, hogy a megújuló energiaforrásokból előállított üzemanyagok hozzájárulhatnak a globális felmelegedés hatásainak enyhítéséhez. Ha a világon csak az olcsó energiahordozók lennének a fontosak, akkor nem érné meg támogatni a bioetanolt. Jelenleg azonban nincs olyan tudományos bizonyíték, amely kizárná a bioetanol üzemanyagként való felhasználását.

További információ:

Az ePURE (European Producers Union of Renewable Ethanol), az európai etanoltermelők szervezete ellátja és elősegíteni az etanolipar érdekképviseletét, illetve hiteles elemzésekkel és tanulmányokkal látja el a szövetség tagjait, az európai intézményeket, a stratégiai partnereket és a médiát. A szervezet 2010 novemberében a két legnagyobb szakmai szervezet, az eBIO (European Bioethanol Fuel Associaon) és az UEPA (European Union of Ethanol Producers) egyesülésével jött létre.

A Magyar Bioetanol Szövetségről

A Magyar Bioetanol Szövetség (MBSZ) hazánk bioetanol iparágának szereplőit és érintettjeit összefogó szervezet. A szövetséget 2007-ben vezető ipari és mezőgazdasági szereplők hozták létre azzal a céllal, hogy közös célok mentén egyesült erővel elérjék a magyarországi bioetanol-gyártás és felhasználás nemzetgazdasági szinten történő kezelését. Az MBSZ napjainkban több mint 50 hazai és külföldi nagyvállalatot, intézményt, termelő, és szolgáltató szervezetet tömörít, akik közösen lépnek fel a zöld üzemanyag elterjedésének érdekében. A Magyar Bioetanol Szövetség tagja a legnagyobb európai etanolipari szövetségének, az ePURE-nak.

 www.etanol.info.hu

Sajtókapcsolat:

Kovács–Gajdács János

Szóvivő

Tel.: +36-70-316-42-38

e-mail: janos.kovacs@oneonone.hu


Visszavetheti a bioetanol-ipart a készülő új EU-szabályozás

A Magyar Bioetanol Szövetség aggodalmát fejezte ki a tervezet miatt

Budapest, 2013. július – Hátrányosan érintheti a bioüzemanyag-ipar szereplőit az Európai Unió új szabályozási tervezete, melyről jelenleg az Európai Parlament, valamint az Európai Bizottság is tárgyal. A dokumentum szerint a bioetanol előállítása emeli az élelmiszer árakat, valamint földspekulációs veszélyeket rejt magában. A Magyar Bioetanol Szövetség aggodalmát fejezi ki a tervezet miatt, ugyanis az új szabályozás visszavetheti mind a tagországok, mind az unión kívüli országok etanol piacát.

A spekuláció áll az élelmiszerárak emelkedése mögött

Carlso Hamelinck az Ecofy, megújuló energiaforrásokra, a szén-dixoid kibocsátásra, valamint az energiarendszerekre szakosodott intézet vezető tanácsadója szerint, az Európai Bizottság olyan problémák megoldása mellett megy el, melyek nem szüntethetőek meg a bioüzemanyagok háttérbe szorításával. Az etanol ipar szereplőit gyakran éri az a vád, hogy hozzájárulnak az élelmiszerárak világszintű meredek emelkedéséhez, holott az Ecofy kutatásai rávilágítanak arra, 2010-ben a bioetanol ipar mindössze 2 százalékkal emelte a szemestakarmányok és 4 százalékkal az olajos növények árát. Ezeket az értékeket már nemcsak az Európai Bizottság, hanem a Világbank is kimutatta saját tanulmányaiban.

A világ élelmiszer-ellátására sajnos jelentős befolyást gyakorolnak azok a befektetők, amelyek az elmúlt két évtizedben jelentek meg a határidős termékek piacán. Ezek a vállalkozók kifejezetten spekulációs céllal tevékenykednek, tehát nem felhasználni akarják a búzát vagy kukoricát, hanem profitot kívánnak elérni az árfolyam-különbözetből. A világgazdasági válság hatására sok befektető próbálkozott meg az árupiacokon, ahol 2005 és 2008 között a beáramló tőke mintegy 80%-os áremelkedést generált.

Európai földspekuláció

A másik gyakran hangoztatott érv a bioetanol-iparral szemben a földspekuláció. A Nemzetközi Föld Koalíció (ILC) elemzései szerint Európában 140 és 810 ezer hektár nagyságú földterületet érinthet ez a jelenség. Az Ecofy számításai szerint ez azonban nem lehet több 250 ezer hektárnál, ami ugyan még mindig nem elhanyagolható mennyiség, azonban lényegesen kevesebb annál a hat millió hektárnál, ami nemrég jelent meg az ENSZ jelentésében.

Nehezen elfogadható továbbá az az állítás, hogy a környezetbarát üzemanyagok előállítása éhezést idézne elő a harmadik világ országaiban.  Az etanol gyártás járható járható út lehet Afrika számára, hiszen a bioüzemanyag-ipar mezőgazdasági beruházásokat generálhat, melynek köszönhetően újabb munkahelyek jöhetnek létre. Emellett csökkenhet a kontinens üzemanyag-függősége, a bioetanol-ipar továbbá hozzájárulhat a gazdasági fejlődés elősegítéséhez.

Nemzetgazdasági érdek

Az elmúlt néhány év során a hazai mezőgazdaság számára kiemelten fontos tényezővé vált az etanolipar, hiszen a hazánkban működő két etanol üzem biztos felvevőpiacot kínál a mezőgazdasági termelőknek. A Magyar Bioetanol Szövetség szerint nemzetgazdasági érdek a jól működő hazai bioetanol ipar kialakítása és további fejlesztése, hiszen a bioetanol gyártás akár 30 000 munkahelyet is fenntarthatna, amelyek java részét kis- és középvállalkozások biztosítanák. A hazai kukoricatermelés potenciálját tekintve pedig a bioetanol előállítás kapcsán foglalkoztatottak száma a szám akár a százezres nagyságrendet is elérheti.

„Az Európai Bizottság tervezetének célja, hogy korlátozza a bioüzemanyag-ipar közvetlen hatásait. Arról azonban nem szabad elfeledkezni, hogy egyes mezőgazdasági folyamatokra nincsen ráhatásuk a bioetanol termelőknek” – figyelmeztetett Héjj Demeter, a Magyar Bioetanol Szövetség elnöke.

A Magyar Bioetanol Szövetségről

A Magyar Bioetanol Szövetség (MBSZ) hazánk bioetanol iparágának szereplőit és érintettjeit összefogó szervezet. A szövetséget 2007-ben vezető ipari és mezőgazdasági szereplők hozták létre azzal a céllal, hogy közös célok mentén egyesült erővel elérjék a magyarországi bioetanol-gyártás és felhasználás nemzetgazdasági szinten történő kezelését. Az MBSZ napjainkban több mint 50 hazai és külföldi nagyvállalatot, intézményt, termelő, és szolgáltató szervezetet tömörít, akik közösen lépnek fel a zöld üzemanyag elterjedésének érdekében. A Magyar Bioetanol Szövetség tagja a legnagyobb európai etanolipari szövetségének, az ePURE-nak.

 www.etanol.info.hu

Sajtókapcsolat:

Kovács–Gajdács János

Szóvivő

Tel.: +36-70-316-42-38

e-mail: janos.kovacs@oneonone.hu


Vámteherrel sújtja az EU az import bioetanolt

A rendelkezés kedvező hatással lehet a hazai etanoliparra

Budapest, 2013. március 12. –  A Magyar Bioetanol Szövetség (MBSZ) üdvözli az Európa Tanács által hozott rendeletet, mely vámteherrel sújtja az Amerikai Egyesült Államokból az Európai Unióba importált bioeanolt. A rendelkezés értelmében az importőrök az elkövetkezendő öt évben 62,9 euró vámot kötelesek fizetni tonnánként. „Ez a lépés kiválóan tükrözi, hogy az Európai Unió továbbra is elkötelezett a bioüzemanyagok iránt és törekszik arra, hogy védelmet biztosítson a felhasználók és termelők számára a dömpingszerűen érkező etanol visszaszorításával”- jelentette ki Héjj Demeter, az MBSZ elnöke.

Az Amerikai Egyesült Államokból és Brazíliából Európába érkező etanol 2009-ben még 102 millió litert tett ki, két évvel később ez a mennyiség 1,17 millió literre nőtt. Ez közel 1051 százalékos növekedést jelent, mely olyan negatív hatással volt az európai bioetanoliparra, hogy szinte megbénította a fejlődést. Az import ilyen mértékű bővülése miatt sok gyártó kritikus pénzügyi helyzettel találta magát szemben. Az európai bioetanoltermelők szervezete, az ePURE éppen ezért kezdeményezte 2011-ben a dömpingszerűen érkező import bioüzemanyagok visszaszorítását.

Kiszámítható gazdasági helyzet

A lépésnek köszönhetően várhatóan visszaszorul az EU-ba irányuló import bioüzemanyag mennyisége, ennek eredményeképpen ismét fejlődésnek indulhat az európai etanolipar. A termelők ismét hozzáláthatnak a kontinens etanoligényének kielégítéséhez, ezáltal korábban megszűnt munkahelyek jöhetnek létre. Mivel Magyarország hagyományosan jó mezőgazdasági adottságokkal rendelkezik, ezért jó eséllyel válhat a biomassza termelés európai központjává.

Csökkenő környezetszennyezés

A Magyar Bioetanol Szövetség szerint fontos, hogy a helyben termelt üzemanyag helyi szinten legyen felhasználva. Így ugyanis a felhasználók ellenőrzött, tiszta alapanyagokból készülő etanolhoz juthatnak, a termelők pedig stabil, tervezhető pénzügyi és gazdasági folyamatokkal számolhatnak. Ugyanakkor a Brazíliából érkező több millió liter bioüzemanyagot szállító tankerhajók jelentősen szennyezik az óceánokat. A környezetvédő szervezetek és a Magyar Bioetanol Szövetség szerint értelmetlen külföldről szállítani az etanolt és a biodízelként használt indonéz pálmaolaját.

Esély a magyar mezőgazdaságnak

Az ET döntés a hazai mezőgazdaságra is jó hatással lehet, melynek köszönhetően a jövőben az etanolipar kiemelt tényezővé válhat a magyar agrárium számára. Az MBSZ szerint nemzetgazdasági érdek a jól működő hazai bioetanol ipar kialakítása és további fejlesztése, hiszen a bioetanol gyártás akár 30 000 munkahelyet is fenntarthatna, amelyek java részét kis- és középvállalkozások biztosítanák.

Az importdömping visszaszorítása Magyarország tekintetében a környezetvédelmi és gazdasági szempontokon túl az állatélelmezés miatt is előnyös, hiszen itthon az etanol gyártás társtermékeként keletkező CGF és DDGS garantáltan GMO-mentes. „Hazánk kitűnő adottságokkal rendelkezik az etanol termelés területén, ezért a Magyar Bioetanol Szövetség bízik abban, hogy a rendelet pozitív hatásai hamarosan megmutatkoznak a magyar gazdaságban, legfőképpen a termelési mennyiség növelése által, így elősegítve a hazai termelők jobb és biztonságosabb megélhetési körülményeit” – jelentette ki Héjj Demeter, az MBSZ elnöke.

A Magyar Bioetanol Szövetségről

A Magyar Bioetanol Szövetség (MBSZ) hazánk bioetanol iparágának szereplőit és érintettjeit összefogó szervezet. A szövetséget 2007-ben vezető ipari és mezőgazdasági szereplők hozták létre azzal a céllal, hogy közös célok mentén egyesült erővel elérjék a magyarországi bioetanol-gyártás és felhasználás nemzetgazdasági szinten történő kezelését. Az MBSZ napjainkban több mint 50 hazai és külföldi nagyvállalatot, intézményt, termelő, és szolgáltató szervezetet tömörít, akik közösen lépnek fel a zöld üzemanyag elterjedésének érdekében. A Magyar Bioetanol Szövetség tagja a legnagyobb európai etanolipari szövetségének, az ePURE-nak.